Enese-Szár mérkőzés
Június 9-én szombaton 17 órai kezdettel kerül sor az Enese-Szár mérkőzésre.Tizenöt évvel ezelőtt játszottuk a Szabad Föld Kupa döntőjét. A jubileumi mérkőzéssel a régi emlékeket elevenítjük fel! Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Enese SC Vezetősége
Gyermeknap az iskolában
2018. május 18-án rendeztük meg az iskolában a gyermeknapot. Változatos,érdekes programokat szerveztünk: pünkösdi királyné-járást, pünkösdi kiskirály-választást. Íjászattal, patkó-dobálással, gólyaláb-járással próbálhatták ki ügyességüket. Csillám-tetoválással lettek feldíszítve tanulóink. A bohóc humoros előadásával szórakoztatta a gyerekeket, és lufiból készített állattal ajándékozta meg őket. Végül katonai-bemutatóval zárult a program, ahol harcformákkal,és fegyvertípusokkal ismerkedhettek meg. Reméljük mindenki jól érezte magát,és élményekkel gazdagodott.
A tanító nénik
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
Júniusban kezdődik az útfelújítás
A héten kaptam információt a 8417.sz. út aszfaltozásával kapcsolatban. A katolikus templom-M85 közötti rész munkaterület átadására június 18-án kerül sor. Ezt követően a kivitelezőnek 60 nap áll rendelkezésre, hogy a munkát elvégezze. Tehát, ha minden a tervek szerint halad,akkor augusztus közepén már aszfalton autózhatunk az említett szakaszon.
A Hősökre emlékeztünk
Május utolsó vasárnapján a világháborúkban elesett hősökre emlékeztünk. Az emlékezők meghallgatták Juhász Gyula egy versét, Kóh Rebeka tolmácsolásában. Majd Mesterházy József polgármester mondott ünnepi beszédet. A hagyományokhoz hűen sor került az emlékmű megkoszorúzására.
Az emlékezésről készített fotókat ide kattintva nézheti meg.
Tündérkastély Óvoda 60 éves évfordulójára
Kedves Szülők, jelenlegi és volt Óvodások!
Szeretettel meghívjuk az enesei Tündérkastély Óvoda fennállásának
60 éves évfordulójára.
Időpont: 2018.06.02. (szombat) 10 óra
Hely: Tündérkastély Óvoda
9143 Enese, Petőfi u. 26
1958-2018
Meghívó testületi ülésre
Enese Község Polgármesterétől
9143 Enese, Szabadság u. 25.
M E G H Í V Ó
Enese Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. május 30-án /szerdán/ 18.00 órai kezdettel ülést tart, melyre ezennel szavazati /tanácskozási joggal/ meghívom.
Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme (9143 Enese, Szabadság u. 25.)
Álláshirdetés - Gazdálkodási előadó
Zenei fesztivál
Május 4-én tanulóink a Rábapatonán megrendezésre került zenei fesztiválon vettek részt. A fesztivál nagyon színvonalas volt. Minden résztvevő egy tűzzománc nyakláncot kapott ajándékba, árnyjátékot nézhettünk meg, bőséges vendéglátásban volt részünk és nagyszerű zenei élményekben.
Gyónás könyve
Nagy szeretettel hívjuk rendezvényünkre
Gülch Csaba: Gyónás könyve
című előadásunkra a polgármesteri hivatalba
2018. május 18-án pénteken 18 órára
Enese, 2018. május 9.
Mesterházy József
polgármester
Óvodások kirándulása
Az enesei óvoda középső és nagycsoportosai Bábolnán a Ménesbirtokon voltak kirándulni, a kiscsoportosok Dunaremetén a Dodó farmon voltak. Mindegyik kirándulás jól sikerült, élmény volt a gyerekek számára.Az enesei óvoda középső és nagycsoportosai Bábolnán a Ménesbirtokon voltak kirándulni, a kiscsoportosok Dunaremetén a Dodó farmon voltak. Mindegyik kirándulás jól sikerült, élmény volt a gyerekek számára.
Kirándulási képek megtekintése itt.
95. oldal / 141
