Ünnepi díszben a Köz
Az Önkormányzat munkatársai ünnepi díszbe öltöztették a község központját. Nagyon szép ezüstfenyőt kaptunk Varsányi Lajosnétól – a tér dísze lett! A hóember, a rénszarvas, a fények – hangulatossá varázsolják a Közt.
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
Teaház
Az első adventi gyertyagyújtás alkalmával tartottuk a hagyományos Teaházat. Jó hangulatban, kellemes zene mellett gyümölcs- és gyógyteákat kóstolgatva, beszélgetve töltötték a vendégek ezt a szombat délutánt. Köszönjük minden segítőnek, vendégnek, résztvevőnek a közreműködést.
A rendező 7. osztály
Zöldségkóstoló az iskolában
Az idén is 4 féle zöldség ízzel ismerkedhettek a tanulók az iskolagyümölcs program keretében. A kóstoltatásra kapott cékla, zeller, sárgarépa és karfiol egy részét nyersen, másik részét sülve-főve kínáltuk a gyerekeknek. Készítettünk rántott karfiolt, sárgarépa fasírtot, megsütöttük az iskolakertünkben termelt sütőtököt.
Áramszünet 2016.11.24
Sok gólt hozó mérkőzés
Nagyon mély talajú pályán játszottuk utolsó hazai mérkőzésünket a jó erőkből álló Dunaszeg ellen. A mérkőzés úgy indult, hogy rajzolni sem lehetett volna jobban. Alig telt el 12-13 perc, s már 3 : 0 volt az eredmény! Lendületes támadójátékunk és az ellenfél hozzáállása alapján úgy tűnt: ezt a mérkőzést hamar kipipálhatjuk. A hazai csapatból mindenki tudása és küzdeni akarása maximumát nyújtotta. Különösen Bári D. játszott nagy kedvvel és lendülettel, a vendégek nem tudták tartani balszélsőnket.
Advent 2016

Márton napi felvonulás
November 11.-én lámpás felvonulással Szent Mártonra emlékeztünk. Az elsős napközis gyerekek, szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel sétáltak lámpással, mécsessel. Ezzel jelképezve az önzetlen jó cselekedetet, szeretetet. Köszönöm a szülők támogatását, örömet szereztek kisgyermekeiknek.
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
Merre tovább?
Melyik középiskolát válasszuk? Reméljük, a döntést a következő programok megkönnyítik!
„VILÁGFÁK” az Enesei Általános Iskolában
Az Éghajlatvédelmi Szövetség Világfák 2016 kampánya támogatásával sikerült bővíteni iskolánk udvarán a fák számát az idei tanévben is. Már több éve azon munkálkodunk, hogy az iskolaudvart körülvevő fás területekhez szervesen kapcsolódjunk és az udvaron is minél több fa kerüljön elültetésre. Mindezzel több célt valósítunk meg.
Kék kukák ürítése
A 240 literes kék kukák ürítésére minden hónap első szerdáján kerül sor.Tehát kedd este kell a ház elé kitenni.
117. oldal / 141
